Nikolas és Ildi

Nikolas és Ildi
Nikolas és Ildi

2010. december 20., hétfő

Nikolas megsiratta, hogy bennmaradt a versenyben

Némi meglepetésre nem Wolf Kati tört össze kiesése után, hanem párbajtársa, Takács Nikolas, aki nehezen emészti, hogy a közönség a leggyengébb kettő közé szavazta.


– Szomorú vagyok, úgy éreztem, jó voltam, beleadtam minden energiámat, érzésemet. Nagyot csalódtam, de akkor is ilyen érzelmes dalokkal folytatom – árulta el a Borsnak könnyes szemmel Nikolas, akinek ez már a második párbaja volt. – Most kell egy nap, amikor egyedül lehetek, és lejátszom magamban a történteket – tette hozzá a felvidéki fiú, aki sajnálja, hogy Wolf Katinak párbajoznia kellett. – Neki még versenyben kellett volna maradnia – mondta Nikolas.


Nikolas megsiratta, hogy bennmaradt a versenyben
Nikolas szomorú, de úgy érzi, jó volt a produkciója
Fotó: Végh István


Kati úgy érzi, elérte azt, amit a show előtt szeretett volna.

– Korábban azt mondtam, az X-Faktor az utolsó esélyem. Úgy érzem, tudtam élni vele. Remélem, hogy a menedzsmentem segítségével elkezdhetünk egy koncertsorozatot a közeljövőben – mesélt terveiről az énekesnő, aki szerint Nikolas a verseny legjobbja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése